2007. őszén alakult meg a családos csoport Vecsésen, amely jelenleg 18-20 családot foglal magába. Általában havonta egyszer találkozunk és néhány órát együtt töltünk beszélgetéssel, közös imával. Sok érdekes témába kezdtünk már bele, amelyben a házastársi kapcsolat, a nevelés, önismeret, vagy akár a sport is előfordult sok más mellett.

Közös programokat is szervezünk/szerveztünk, mint pl a tánc, adventi vásár, családinap, kirándulás, biciklizés...stb. Sajnos nem mindig tudunk mindannyian együtt lenni ezeken az alkalmakon, de ennek ellenére mindenki barátként, régi ismerősként tekint a másikra. Minden hónap második vasárnapján, családjainkért imádkozunk a szentmisében. Ekkor egy-egy család különleges módon is szolgál az Úrnak, az adományok felvitelével és az olvasmányok felolvasásával. 

2014. januárjában csoportunk több kis közösségre tagozódott. Erről itt lehet bővebben tájékozódni Az "eredeti" közösség évente néhány alkalommal találkozik, míg a különböző kisebb csoportok saját ritmusukban élik meg Krisztust követő életüket!

Közösségünk nem zárt!

Folyamatos megújulásra törekvéssel hisszük, hogy egyre többet kaphatunk. Ezért szeretettel várjuk azon családok jelentkezését, akik szívesen megismernék közösségünket, és talán szívesen csatlakoznának is. Elérhetőségeink megtalálhatók a honlapon, vagy ide kattintva!

Jézus rátok is számít!... és mi is!